December 14. Magyar Ring Gála Budapesten Kováccsal, Bacskaival és a búcsúzó Bozai Gyulával

Az év utolsó Magyar Ring Gáláját rendezi a Felix Promotion Budapesten, az Angyalföldi Sportközpontban. Azt már előre lehet tudni, hogy teltházas lesz az esemény, mert már napokkal ezelőtt elfogytak a jegyek. Minden bizonnyal jó hangulatra és jó meccsekre lehet számítani.

Az est főmérkőzésén Kovács Zoltán (22-5-1; 7 KO) fog szorítóba lépni a grúz Levani Tsiklauri (11-5-1; 8 KO) ellen egy 8 menetes nagypehelysúlyú mérkőzésen. Zoli a saját elmondása szerint nagyon elégedetlen volt saját magával a legutóbbi mérkőzésén, ezért most ég a vágytól, hogy bizonyítson a közönségnek és saját magának is. Zoli mérlege az idei évben eddig hibátlan és reméljük így is zárja az évet.

Az eseményen szerepet kapott az amatőrként junior világbajnok, felnőtt Európa-bajnok, első profi mérkőzésén pedig rögtön magyar bajnoki címet szerző Bacskai Balázs (8-0; 4 KO) is. Benji ellenfele egy rutinos belga bunyós lesz, Islam Teffahi (21-5-2; 5 KO). A tunéziai születésű bunyós már 10 éve profi, ez idő alatt két WBC övet is begyűjtött nagyváltósúlyban. Benji hibátlan mérleggel rendelkezik, amit természetesen szeretne is megtartani. Bízik benne, hogy egy látványos, közönségszórakoztató mérkőzéssel tudja zárni az évet, az már csak hab lenne a tortán, ha kiütéssel tudna győzni.

A korábbi cirkálósúlyú magyar bajnok Bozai Gyula (15-10-4; 11 KO) is szorítóba lép péntek este, hogy elbúcsúzzon profi karrierjétől és a rajongóktól. Gyula tavaly áprilisban lépett utoljára szorítóba, azóta az M4 szakkommentátoraként láthatták a nézők. Most azonban még egy búcsúmeccs erejéig szorítóba lép, hogy méltón zárja le 10 éves profi pályafutását. Gyula ezúttal nehézsúlyban fog küzdeni Bán Gábor (1-0; 1 KO) ellen egy 6 menetre kiírt mérkőzésen.

A korábbi középsúlyú magyar bajnok Harcsa Norbertet (10-0-1; 2 KO) is láthatják majd a nézők egy 6 menetes középsúlyú mérkőzésen. Ellenfele a holland Melvin Wassing (6-3-4; 2 KO) lesz. Norbinak ez lesz az idei harmadik mérkőzése és természetesen most is a győzelem a cél. Sérülés miatt sajnos nem tudott részt venni az októberi salgótarjáni gálán, ezért most igyekszik magát és a közönséget is kárpótolni.

Darmos József (11-2-3; 9 KO) és Urbán Ferenc (2-0; 1 KO) is szorítóba lépve zárja az évet. Mindketten egy 6 menetes cirkálósúlyú mérkőzésen lépnek szorítóba, de nem egymás ellen. Józsi ellenfele a grúz Paata Aduashvili (18-25-3; 12 KO) lesz, Ferenc ellenfele pedig a cseh Peter Frohlich lesz.

A gálát élőben közvetíti az M4 sport csatorna este 21:30-tól, így aki nem jut ki a helyszínre, az a képernyőn keresztül tud szurkolni a bunyósoknak.

A Felix Promotion International videója a mérlegelésről:

Komment