David Price nem vonul vissza, Európa-bajnoki címért akart küzdeni

Povetkin vs Price – Fotó: Europress Fotóügynökség

A korábbi Brit és Nemzetközösségi nehézsúlyú bajnoknak esze ágában sincs visszavonulni. David Price (22-5; 18 KO) március 31-én kapott ki Alexander Povetkintől, aki az ötödik menetben egy brutális KO-val zárta rövidre a mérkőzést. Price elég komolyan megsérült, több öltéssel kellett összevarrni a száját és a szemöldökét is, és a vereség után felmerült a visszavonulás lehetősége. Az olimpiai bronzérmes nagy tehetségként indult neki profi karrierjének 2009-ben, de azóta sem sikerült világbajnoki címet szereznie. Most bejelentette, hogy nem vonul vissza és meg akarja szerezni Agit Kabayel (17-0; 12 KO) EBU Európa-bajnoki címét. Price optimista, alig várja, hogy visszatérhessen a ringbe. A Povetkin elleni vereséget is próbálja pozitívan szemlélni, elmondta, hogy bár kikapott és kiütötték, sikerült bebizonyítania, hogy van helye a harcosok elitjében. Price nem titkolt célja, hogy világbajnok legyen. Ettől a céltól azonban elég messze van, sőt a Povetkin elleni vereség miatt még távolabb került. Ha Price valaha is világbajnoki címmeccset akar vívni, muszáj megvernie Kabayel-t és hasonló kaliberű bunyósokat, hogy a ranglista elején tanyázhasson és esélye nyíljon egy címmeccsre, akár Anthony Joshua ellen is.

Komment