David Haye – Tony Bellew második felvonás

Több, mint egy évvel az első meccs után végre össze jöhet a visszavágó. Tavaly márciusban csapott össze először David Haye és Tony Bellew. Akkor nagy szenzációnak számított, hogy a két szigetországi bokszoló közül Bellew győzött. Haye lába megsérült meccs közben, ami annyira hátráltatta, hogy nem tudta a saját bunyóját hozni és végül a 11. menetben az edzője bedobta a törölközőt. Haye a meccs után szinte azonnal bejelentette az igényét a visszavágóra. Amit le is szerveztek 2017. december 17-re, de Haye ismét megsérült. Ezúttal edzés közben történt egy banális baleset vele, ami miatt el kellett halasztani a visszavágót. (Edzés közben egy lépcsőn végzett gyakorlat közben megcsúszott és olyan erősen kapaszkodott a korlátba, hogy megsérült a bicepsze.) Úgy néz ki azonban, hogy idén május 5-én végre sor kerülhet a visszavágóra. Haye elmondta, hogy nagyon sajnálja, hogy a decemberi visszavágó meghiúsult és nagyon várja már a májusi mérkőzést. A sérülésből teljesen felépült, sőt szerinte még jobb formában van, mint előtte. „Több, mint hat hónapig edzettem minden nap. Fittebbnek, erősebbnek és sportosabbnak érzem magam, mint az első összecsapásunkkor. Örömömre fog szolgálni, hogy újra írjam a Haye-Bellew story végét. Az első bunyónknál Bellew megnyerte a lottót, de higgyék el nekem, hogy nem fog kétszer nyerni!” Eközben Bellew is magabiztosan nyilatkozott. „Én fogok győzni és véget vetek Haye karrierjének. …Pontosan ugyanolyan hozzáállással készülök, mint az első meccsre – győzni minden áron. A nap végén elmondhatom majd magamról, hogy megadtam neki a visszavágó esélyét és sérülés nélkül is le tudtam győzni.” Sőt Bellew már a jövőbe tekint és Haye után Usyk-ot is legyőzné. Azt tervezi, hogy miután nehézsúlyban legyőzi Hayet visszatérne cirkálósúlyba. Célja, hogy egyesítse a cirkálósúlyú címeket. A Haye – Bellew visszavágóra május 5-én kerül sor a londoni O2 Arénában.

Komment

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.