Darmos: „Lesz harmadik meccs Tóth Tomi ellen, de még egy kicsit várni kell rá!”

A Felix Promotion cirkálósúlyú bunyósa, Darmos József háta mögött sűrű év van. Tavaly hat meccset is vívott Józsi és egyet kivéve mindegyiket külföldi ellenfelekkel. Összességében sikeresen zárta a tavalyi évet 4 győzelemmel, 1 döntetlennel és 1 vereséggel. Februárban Svájcban kezdte a tavalyi versenyszezont Józsi, ahol egy szoros mérkőzésen végül többségi döntéssel szenvedett pontozásos vereséget. A meccs végeredményéhez az is hozzátartozik, hogy jócskán lejtett a hazai pálya. Ezt a meccset leszámítva az összes többi külföldi ellenfelét legyőzte, ráadásul kettőt kiütéssel. A döntetlen eredmény pedig nem más ellen született, mint a régi „rivális” Tóth Tomi ellen. Józsi elmondta, hogy sikeresnek érzi a tavalyi évet, jó pár kemény meccse volt, a végére el is fáradt. Azóta pihent egy nagyot és lassan elkezdi a felkészülést a következő mérkőzésére.

A magyar rajongók számára valószínűleg a Tóth Tomi elleni visszavágó volt a legizgalmasabb a tavalyi csatái közül. A hazai párharcok mindig érdekfeszítőbbek, főleg, hogy egy régóta várt visszavágóról volt szó. Józsi és Tomi, a „Gladiátor” és a „Barbár” tavaly októberben csaptak össze másodjára egy nagyon parázs, közönségszórakoztató mérkőzésen. Egy vétlen fejelés miatt a kilencedik menetben félbe szakadt a mérkőzés és többségi döntéssel végül döntetlen lett a végeredmény. Józsi azonban úgy érzi, hogy ő volt a jobb kettejük közül és neki kellett volna nyernie pontozással, de majd a harmadik meccsen remélhetőleg sikerül dűlőre jutni.

Azt, hogy mikor lesz a harmadik csata egyelőre nem lehet tudni, de mindenképp lesz! Józsi az utolsó, decemberi meccsén szerzett egy komolyabb sérülést, ezért az idei szezont kicsit később kezdi. Még nem tudja, hogy mikor lép először szorítóba és ki ellen, de amint a sérüléséből felépül ismét láthatja majd a hazai közönség. Az idei évre azért kevesebb meccset tervez, 3-4 alkalommal szeretne csak ringbe lépni és egy nemzetközi címmeccs is tervben van.

Komment