Daniel Jacobs lett az IBF középsúlyú világbajnoka, Pulev pedig Joshua kihívója

Fotó: Sergiy Derevyanchenko – Daniel Jacobs – PuzzlePix Fotóügynökség

Tegnap este rendezték a New York-i Madison Square Garden-ben a Daniel Jacobs (35-2; 29 KO) – Sergiy Derevyanchenko (12-1; 10 KO) mérkőzést a megüresedett IBF középsúlyú világbajnoki övért. A cím azután üresedett meg, hogy a nyáron elvették Gennady Golovkin-tól, mert nem akarta megvédeni Derevyanchenko ellen, Golovkin inkább a Canelo elleni visszavágóra koncentrált. Így Daniel Jacobs kapta meg a lehetőséget, hogy ismét világbajnok lehessen. Jacobs élt is a lehetőséggel és megosztott pontozással (113-114, 115-112-, 115-112) legyőzte az eddig veretlen Derevyanchenko-t. A két bunyós jól ismerte egymást, mivel közös az edzőjük korábban már többször is sparringoltak együtt. Ez és Jacobs rutinja segített abban, hogy legyőzze ellenfelét. Az ukránra az első menetben számolni is kellett, ez meghatározta a meccs végeredményét a későbbiekben. Viszonylag kiegyensúlyozott volt a mérkőzés, de Jacobs volt aki, több ütést indított és vitt is be. Mindketten keményen küzdöttek, de a Jacobs háta mögött lévő több, mint harminc profi mérkőzés és az, hogy keményebb ellenfelekkel küzdött már, mint az ukrán jól látszott rajtuk. Derevyanchenko-nak Jacobs volt az eddigi legkomolyabb ellenfele. Jacobs ezzel a győzelmével ismét világbajnoknak mondhatja magát és természetesen nem elégszik meg ennyivel, győzelme után azonnal kihívta a WBC/WBA (Super) világbajnok Saul „Canelo” Alvarez-t egy címegyesítő mérkőzésre.

Szintén tegnap este rendezték Szófiában a Kubrat Pulev (26-1; 13 KO) – Hughie Fury (21-2; 11 KO) IBF eliminátori címmeccset. A meccs tétje az volt, hogy ki lehet az IBO/IBF/WBO/WBA (Super) nehézsúlyú világbajnok Anthony Joshua kötelező kihívója az IBF-nél. A mérkőzést a helyiek 37 éves kedvence, Kubrat Pulev nyerte egyhangú pontozással (117-111, 118-110, 115-113). A mérkőzést, ahogy a pontokból is látszik a veterán bolgár irányította egy nem túl közönségszórakoztató mérkőzésen. A sok fogás és dulakodás miatt kevésbé volt élvezhető a mérkőzés, Fury meg is sérült a második menetben. Fury-nak ugyan volt egy villanása a nyolcadik menetben, de összességében Pulev volt aki több támadást indított és több találatot vitt be. A győzelmével Pulev előtt a lehetőség, hogy világbajnoki címmérkőzést vívjon majd Joshua-val.

Komment