Cecilia Brækhus, az ökölvívás királynője is ringbe lép május 5-én a „Golovkin gálán”

Cecilia Brækhus és Golovkin – Fotó: Cecilia Brækhus Facebook

Egyre bővül a május 5-i, Golovkin nevével fémjelzett gála résztvevőinek listája. A női ökölvívás jelenlegi legnagyobb alakja, a norvég Cecilia Brækhus is szorítóba lép a Stub Hub Centerben. A váltósúly vitathatatlan női bajnoka kiváló mérleggel rendelkezik (32-0; 9 KO), 2016 óta öt szervezet világbajnoki címét is birtokolja (IBF, IBO, WBC, WBO, WBA). A 36 éves hölgy nemcsak az ökölvívásban, hanem a kickboxban is jeleskedett, Európa- és világbajnok is volt. Amatőr boksz karrierjében 80 mérkőzésből 75-öt megnyert, 2005-ben kisváltósúlyban Európa-bajnok volt és világbajnoki ezüstérmes. A sikeres amatőr karrier után 2007-ben állt be a profik közé és 2009-ben két szervezet (WBA, WBC) váltósúlyú világbajnoki övét is megszerezte. Több sikeres címvédés után 2010-ben begyűjtötte a WBO világbajnoki címét, majd 2014-ben az IBF, 2016-ban pedig az IBO világbajnoki övét is. 2017-ben a nagy múltú Boxing Writers Association of America nevű szervezet az év női ökölvívójának választotta. Ez egy nagyon komoly szakmai elismerés, hiszen az egyesület 92 éves története során még nem kapta meg női ökölvívó ezt a rangos díjat. A Kolumbiában született Brækhus két éves koráig egy árvaházban élt, majd Norvégiában adoptálták, ahol olyan nagy hatással volt a norvég ökölvívó életre, hogy az ő sikerei hatására törölték el az 1981 óta érvényben lévő professzionális ökölvívást tiltó törvényt. Bármilyen meglepő is, Norvégiában 1981 és 2014 között törvény tiltotta a professzionális ökölvívást, és a törvényi változásoknak köszönhetően, Brækhus 2016-ban, már ötszörös világbajnokként tudott először Norvégiában bunyózni. A „First Lady” becenevű bunyós május 5-én az amerikai Kali Reis (13-6-1; 4 KO) ellen lép ringbe a kaliforniai Stub Hub Centerben.

Komment