Budapesti bokszgálával zárja az esztendőt a Felix Promotion!

A 2018-as esztendő nyolcadik televíziós bokszgálájára készül Magyarország piacvezető ökölvívó rendezvény-szervező vállalkozása, a Felix Promotion International.

Magyarország legjobb profi öklözőit a sorai között tudó promóciós iroda december 14-én, Budapesten, az angyalföldi Láng Sportcsarnokban (Budapest, XIII. kerület Rozsnyay utca 4.) rendezi az esztendő utolsó eseményét.

Az esemény programjában főszerepet kapnak a Felix Promotion International fővárosi kiválóságai.

Kötelek közé lép az amatőrként junior világbajnok, felnőtt Európa-bajnok olimpikon Bacskai Balázs, aki már a 9. profi küzdelmére készül, valamint a közönség egyik nagy kedvence, Harcsa Norbert, illetve az őszi versenyszezonban debütált Urbán Ferenc (2 győzelem, 0 vereség) is. A budapesti bunyósok sorát a búcsú meccsére készülő Bozai Gyula zárja, aki az elmúlt másfél évben az iroda rendezvényeit az M4 Sport csatorna stúdiójában követte végig, hiszen szakértőként emelte a „Magyar Ring” adásainak fényét, egyszersmind minden alkalommal rácáfolt az ökölvívókkal kapcsolatos sztereotípiákra.

Láthatjuk még a korábbi WBO nagypehelysúlyú Európa-bajnok Kovács Zoltán „Caramel”, és a cirkálósúlyú Magyar-bajnok Darmos Józsefet is.

A pontos programot, beleértve az ellenfeleket, a Felix Promotion International a következő hetekben folyamatosan hozza nyilvánosságra.

A december 14-i bokszgálát a közszolgálati M4 Sport csatorna sugározza élőben. Még több információért, beleértve a jegyvásárlással kapcsolatos részleteket, kattintsanak a www.felixpromotion.com honlapra, valamint az exkluzív videós tartalmakért csatlakozzanak az iroda Facebook oldalához.

Forrás: www.felixpromotion.com

Komment