Berki Ferenc nem tudja elképzelni, hogy Fazekas László túléli a meccset – Interjú

A Felix Promotion által 2018. Február 16.-án megrendezésre kerülő ökölvívó gálán lép először idén kötelek közé, az eddig veretlen 10 profi meccsel rendelkező Berki Fecó. Ezúttal a nagyváltósúlyú magyar bajnoki címért küzd meg a 28 éves Fazekas Lászlóval. Berki Ferencet, Fecó édesapját és egyben edzőjét kérdeztük.

Mennyire ismeri Fazekas Lászlót és edzőjét Balogh Györgyöt, és milyen a viszonyuk?

Berki F. – Remek a kapcsolatunk, a Balogh Gyurit régóta ismerem természetesen, még az amatőr versenyeztetési időszakomból. Nagyszerű szakembernek tartom és felhőtlen a kapcsolatunk. A Fazekas Lacit körülbelül két éve ismerem, akkor sparringolt először a fiammal, azóta persze többször is. Remek sportember a László, őt is és a Gyurit is kedvelem.

Erre a meccsre is hasonlóképp készültek fel mint az eddigiekre, vagy tudták használni az eddigi közös  sparringok tanulságait?

Berki F. – Mindenhol megvannak a kémeim, és erre az  egész országot értem. Melyik edző mit, hogy csinál. Természetesen, csak azokról az edzőkről beszélek, akik a szememben számítanak valamit. Tudom, milyen tanítási módszert használnak, milyen kondicionálást. A belső morálokról is tudok, és a versenyzők hozzáállásáról is. Nincs semmilyen titok előttem, a Laciékat illetően sem, mindent tudok róluk.

Mit vár a meccstől?

Berki F. – Mivelhogy a Fazekas Laci rendkívül rutinos a 60 profi mérkőzésével, ami alatt mindössze háromszor tudták idő előtt befejezni ellenfelei a mérkőzést, azt jelenti, hogy óriási túlélő. Viszont ilyen tűzerővel még nem találkozott, mint amit Fecó tud produkálni. Úgy gondolom, hogy a szokásos első menetünkben feltérképezzük az ellenfélnek sebességét, lobbanékonyságát, ütőerejét. A második menetben átvesszük az irányítást, és elkezdjük a Lacit megfegyelmezni, és a harmadik menettől kezdve, egyre rosszabbul fogja magát érezni a ringben. Ezután bekövetkezik a 4. KO veresége. Nem tudom elképzelni, hogy túlélje ezt a meccset. Azt hogy hányadik menetben, azt azért nehéz meghatározni, mert az első igazán komoly ütés fogja eldönteni ezt a bulit. Az lehet akár a 3. vagy 6. is. De egyet biztosan tudok, Fazekas Laciban 5 menetnél több nincs, akárhogy is edz. 5 menetnél nincs, az azt jelenti, hogy a 6. menetre már inaktívvá válik a mozgása, és abszolút csak a túlélésre fog koncentrálni, az pedig öngyilkosság ebben az esetben.

 

Megkérdeztük Balogh Györgyöt, Fazekas László edzőjét is. Balogh György már két éve dolgozik együtt Fazekas Lászlóval. Lacinak nagyon kemény, fanatikus munkamorálja van, minden utasítást betart, és Gyuri szerint nagyon jó vele szakmailag dolgozni. Fogékony mindenre, amit a mestere mond. Lacit nem lehet a mérlege alapján megítélni, mert a Kispál Zoltán elleni bunyóban is bizonyította, hogy a legmagasabb szinten helye van a profi ökölvívásban.

Milyen módszerrel készültök az összecsapásra?

Balogh Gy. – Lacival 5 hetünk volt a felkészülésre. Napi két edzéssel készültünk, délelőtt két óra, és délután két óra, hétfőtől szombatig. Délelőttönként futóedzések és erőnléti edzések, délutánonként inkább a szakmai edzések voltak.

Mennyire ismeritek a Berki Box Team –et?

Balogh Gy. – Ismerjük jól, még az amatőr múltunkból,nagyon jó a viszony kettőnk között. Fecót jó bunyósnak tartom és nagy ütőnek.

Mit vártok a meccstől, hogy végződik a mérkőzés?

Balogh Gy. – 10 menetet mindenképp, és azt végig is fogjuk tudni bunyózni. Azokat a technikai dolgokat, amiket felépítettünk, azokat szeretnénk kivitelezni

Komment

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.