Baranyi visszavághat Kis Máténak szeptemberben

Fotó: Baranyi Richárd – Kis Máté – Felix Promotion

Szeptember harmadik hétvégéje a nagy visszavágókról fog szólni a nemzetközi és a hazai bokszéletben egyaránt. Szombaton mindenki a Canelo – Golovkin visszavágóra lesz kíváncsi, de egy nappal korábban itthon is lesz egy izgalmasnak ígérkező mérkőzés. Az őszi szezon első Magyar Ring Gáláján kétségkívül a Felix Promotion két kiváló bunyósáé lesz a főszerep. Baranyi Richárd (19-3; 13 KO) és Kis Máté (11-0-2; 8 KO) tavaly novemberben találkozott először élesben a szorítóban és a tét nem kisebb volt, mint a félnehézsúlyú magyar bajnoki cím. Akkor sokak meglepetésére Máté győzött, egy kemény testütés következtében, a nyolcadik menetben padlóra küldte az akkori magyar bajnokot és ezzel elhódította az elsőséget félnehézsúlyban. Ricsi azóta vár arra, hogy revánsot vegyen és megmutassa, hogy hazánkban ő a legjobb súlycsoportjában. Szeptember 14-én, Budakalászon végre sor kerülhet a várva várt visszavágóra.

Az első mérkőzésük során természetesen a címvédő Baranyi Ricsit tartották a favoritnak, de talán túl korán jött neki a címvédő mérkőzés az Anthony Yarde elleni vereség után. Ricsi elmondta a BOX TV-nek, hogy utólag úgy érzi, hogy lelkileg még benne volt az angliai vereség és ez rányomta a bélyegét a Máté elleni meccsre is. Azóta eltelt jó pár hónap és most úgy érzi, hogy készen áll a visszavágóra lelkileg és fizikailag egyaránt. Hónapok óta készül a meccsre és nagyon elszánt, hogy visszahódítsa a címét. Ricsi szerint az kerülhet ki a párharcból győztesként, aki jobban érvényesíteni tudja az akaratát, aki jobban rá tudja erőltetni a saját bunyóját a másikra és bízik benne, hogy ez most ő lesz. Elsődleges célja, hogy itthon bebizonyítsa, hogy ő a legjobb, és ha ez sikerül, akkor akár Európa- vagy világbajnoki címért is szívesen küzdene a későbbiekben, nagyon örülne, ha egy Anthony Yarde elleni visszavágóra is sor kerülhetne.

„Készülj fel, mert jövök!”üzente Ricsi a jelenlegi bajnoknak!

Természetesen a most már címvédőként szorítóba lépő Kis Mátét is megkérdeztük a visszavágó kapcsán.

„Elsőként hadd mondjam el, hogy nagyon hálás vagyok Rácz Félixnek és a Felix Promotion-nek, hogy részt vehetek a budakalászi gálán. Úgy gondolom, hogy a saját bunyómat kell ráerőltetnem Ricsire, ahogy ez az első meccsen is sikerült. Mindenképp egy kemény, parázs küzdelemre számítok.” Máté is már hetekkel ezelőtt elkezdte a felkészülést és bízik a győzelmében. Elmondta, hogy szeret mindig az adott feladatra koncentrálni, tehát az elsődleges cél most, hogy megőrizze a bajnoki címét. A későbbiekben viszont már a nemzetközi porond felé venné az irányt.

„Várlak sok szeretettel!”Máté válasza.

A Magyar Ring Gála mérkőzéseire eddig is nagyon sokan voltak kíváncsiak, mind a helyszínen, mind a TV képernyőn keresztül, de azért, ha két magyar ökölvívó címmeccséről van szó az mindig egy kicsit pikánsabb a nézők számára. Valószínűleg ezúttal sem lesz másként és sokan ellátogatnak Budakalászra, hogy élőben szurkolhassanak a kedvenceiknek szeptember 14-én. Aki személyesen nem tud eljönni, az pedig az  M4 Sport csatornán élőben követheti majd az eseményeket.

Komment