A szerencse nem velünk van Szófiában

Folytatódott Szófiában a felnőtt női ökölvívók Európa bajnoksága. Sajnos a csütörtöki nap sem azt hozta, amit szerettünk volna remélni tőle. Nagyon nincs itt most még szerencsénk, de reméljük, ez még később változhat.

Amikor kiderült a sorsolásnál, hogy Mezővári Kinga 60 kg-ban a hazaiak egyik húzóemberét, Yordanova Denitsa Eliseevat kapta ellenfélnek, már tudni lehetett, hogy itt a lényegesen szerényebb rutinnal bíró magyar versenyzőnek a továbbjutáshoz, csodára lesz szüksége. Ellenfele több mint tíz éve már stabil tagja a bolgár válogatottnak, több nagy versenyen indult már hazája színeiben és igen szép skalpokat sikerült ez idő alatt megszereznie már. A magyar kislány hozzá képest abszolút rutintalan és még a pályája legelején jár. Legyünk őszinték magunkhoz. Ebben a párosításban bőven benne volt az is, hogy hatalmas verést kaphat Mezővári Kinga. Nos, jelentjük nagy örömmel, ennek közelében sem volt.

Mindhárom menetben a magyar versenyző, hatalmas harcra tudta kényszeríteni ellenfelét. Igaz, hogy mindhárom menetben az ellenfél bizonyult jobbnak, de csak egy hajszállal tudott a magyar versenyző fölé kerekedni. Kinga akarata, küzdeni tudása, és határozott ökölvívása, kiegyenlítette a rutin adta előnyt. Nagyon szép mérkőzést vívott, és ha a végén vereséggel is kellett távoznia a ringből, emelt fejjel jöhetett ki onnan.

54 kg-ban Szűcs Szabina mellé sem állt oda a szerencse a sorsolásnál. Már első körben az U22-es Európa bajnokot, az angol Jones Alice Lillie-t kapta ellenfélnek. Itt is elmondhatjuk, hogy hatalmas rutinbeli különbség volt a két versenyző között. De Szűcs Szabina bátor harcot, mert felvállalni, fel se merült benne, hogy megpróbáljon nagyon erős ellenfele ellen alibizni. Szépen és nagyon keményen küzdött mindhárom menet során. Az angol versenyzőnek, mindent bele kellett adnia ahhoz, hogy le tudja győzni Szabinát. Ilyen erős ellenféltől vereséget szenvedni úgy, hogy végig ment a küzdelem, helyenként szoros is volt párharcuk, nem szégyen a magyar versenyzőnek. Sajnos a papírforma érvényesült itt is. De öröm volt látni, hogy Szűcs Szabina az elmúlt időszakban, önmagához képest rengeteget tudott fejlődni és erősödni.

Budai Vivien 69 kg-ban szintén hadilábon állt a szerencsével. Igaz itt a bírók miatt fordult el Fortuna asszonyság a magyar lánytól. Ellenfele a francia Emilie Sonvico volt. Az első menetben már a magyar lány irányította a párharcot itt. Harciasan ment neki ellenfelének, nagyon szép tiszta találatok sorát vitte be annak és a védekezését is nagyon okosan, taktikusan oldotta meg. A második menetben is a mi lányunk dominált, és itt is látványosan, technikásan küzdött, egyértelműen jobb volt, mint ellenfele. Az tény, hogy a harmadik menetre már nagyon elfáradt és csökkent a koncentrációja is, amit a francia jól használt ki a maga javára, és ebben az utolsó menetben nem kérdés, hogy valóban a gall lány volt a jobb. De ha két menetet elveszített, egyet a végén megnyert, nem is értjük, hogy hogyan hozhatták ki a végén őt győztesnek a bírók! Ez egy nagyon inkorrekt döntés volt Budai Vivien és a magyar csapat kárára.

Tehát eddig nem jó a mérlegünk. Öt magyar lány van túl a saját harcán és sajnos öt vereség a mérlegünk. Igaz két esetben is nagyon vitatható körülmények mellett született vereség. Pénteken megint lesznek magyar szereplői a tornának. 51 kg-ban Beri Krisztina próbál meg sikert elérni egy norvég lány ellen. Reméljük neki sikerülni fog. Hajrá magyarok!

Szerző: Rózsa Misi

Forrás: sportmindig.hu

Komment